Járai Márk a Pécsibölcsész Tavaszi Fesztivál egyik meghívott vendége volt, aki ezúttal nem a teljes Halott Pénz zenekarral, hanem egymagában, gitárral állt közönség elé. Azt kell mondanunk, Márk hangja és a zene iránti alázata még mindig fantasztikus – bár már azt is tanulja, hogyan legyen showman.

Mit tapasztalsz, leginkább hogyan aposztrofálnak az emberek? Járai Márkként vagy Járai Márk mint a Halott Pénz énekese, esetleg mint Márai Járk?

A Halott Pénzt sokan Dáviddal (Marsalkó Dávid – a szerk.) azonosítják, sokan egy teljes zenekarként néznek ránk, de vannak, akik szerint a Halott Pénz énekese vagyok, vagy az énekes mellett egy másik énekes. Igazából mindet megtapasztaltam már. Még Márai Járkot is. Vicces, rengetegen eljátszottak ezzel a névvel, de sokan csak szimplán elrontják. Szerintem vicces.

Az előzőből adódik a kérdés: hogyan működik együtt a szólókarrier és a csapatban létezés?

Ez a két dolog, a szólókarrier és a Halott Pénz oda-vissza működik. A Halott Pénz Dávid szerelemgyereke, illetve anno szólóprojektje, ebből lett egy teljes zenekar. És az, hogy egy ilyen produkcióban frontemberként szerepelhetek, az jó; itt egy teljes zenekart látnak, egy csapatot. Ami visszahat rám. Hiszen a Halott Pénz által sokan megismerték a nevemet, többen jönnek el a koncertekre, mint amikor szólóban játszom. A szólókoncertek közvetlen hangulata teljesen más, azáltal talán jobban megismernek, személyesebb az élmény, a sztorik, kevésbé kell showmanként viselkedni.

Szeretnél az lenni?

Fejlesztem magam, egyre jobban érzem magam a színpadon.

És ez szükséges is?

Egyértelműen. Egy igazán nagy koncerten a zene tálalása is fontos. Maga a közönséggel való kommunikáció, a színpadelemek, fényinstallációk is csak a produkció értékét növelhetik. Bár szólóban nem tartok ilyen szinten, de legalább a zenekarban látom, mi az, amitől profi egy műsor.

Tehát az volna az igazi, ha a show a környezetedben és benned egyaránt megjelenne?

A Halott Pénzzel nagyon sok számunk születik, fontos fenntartunk a figyelmet és ezzel együtt a közönséget – ami amúgy nagyon nehéz egy zenekar életében. Most úgy érzem, nem járok ott időben, hogy akár külön kislemezzel rukkoljak elő. A hangomat sokat hallani a rádióban, egy saját számot muszáj jól időzíteni.

Ezek szerint igyekszel tudatosan alakítani a téged körülvevő tényezőket.

Hogy mi a receptje a self-marketingnek, self-brandingnek, azt nem tudnám meghatározni. Az a fontos, hogy az embernek magától jöjjenek ezek a dolgok, úgy lesz az igazi, úgy lesz ő maga. Sok minden dől el például egy pult mellett, az is megeshet, hogy a kedvenc kávézódban építed a kapcsolataidat – ez már olyan jó "csillagálláson" múlik, mint amikor én találkoztam Dáviddal.

Ahogy látom, a koncertek után is ilyen közvetlen vagy az emberekkel, például szívesen készítesz fotókat velük.

Mindezt azért teszem, mert van közönségem, akiknek mindent köszönhetek. Jólesik, hogy odajönnek. Mind a Halott Pénzen belül, mind szóló énekesként. Amúgy számtalan embert felismerek azok közül, akik odajönnek hozzám. Persze vannak, akiket nem, de látok lájkokat, neveket, észreveszem, ha valaki sokat reagál ezeken a módokon, így őt előbb-utóbb megismerem. Azonban a színpadról lejövetel után sajnos nincs igazán lehetőségünk kapcsolatot tartani velük.

Amikor elkezdtem gitározni, bárokban játszani, akár heti ötször, nos, az az időszak kifejezetten hiányzik, és ez egy fájó pontja is a mai életemnek. Nagyon szerettem azt a közvetlenséget, amikor az előttem lévő asztalnál ülnek a haverjaim, a koncert után sörözünk, beszélgetünk. Ez kinőtte magát: ma már egyre több ismerősöm van, több asztal, mindenkihez odaköszönök, de már annyi embert kell számon tartanom, hogy alig tudok odaköszönni is, és ez már stresszt, lelkiismeret-furdalást okoz. Ilyenkor már inkább maradnék hátul, a backstage-ben.

Ráadásul nagyon sokan jönnek a koncertjeinkre, pedig fejben még mindig ott tartok, hogy egyedül állok a színpadon, a magam egyszerűségével. Ez a nosztalgikus dolog és a közvetlenség hiányzik – de ezen persze túl kell lépnem. Ezeknek az az oka, hogy a Halott Pénz népszerűsége miatt kimaradt pár lépcsőfok: egyik pillanatról a másikra többszörösen több koncertünk lett, nem éltem meg mindent. Szerettem, amikor százan lájkoltak, majd a koncert után 110 lájkom lett, megnéztem az új tízet, és könnyedén beazonosítottam az arcokat. Ma már ezt a fejlődést nem lehet követni.

Melyiket részesíted előnyben: a feldolgozásokat vagy a saját szerzeményeket?

Közelebb áll hozzám a saját zene szerzése, már a feldolgozások tanulására is több időt kell fordítani. Ellenben Cseh Tamás az, aki állandó nálam; ebben a világban, amit ő teremtett, kicsit el tudok veszni. Viszont félve is játszom, mert az emberek nem erre számítanak, kevésbé bulis. Bölcsész körökben persze van relevanciája, úgyhogy tudtam, hogy a mostani közeg jó lesz.

A Redbull Pilvakerben szintén kaptam teret a kreativitást illetően. Sok mindent rám bíztak korábban, ez most is folytatódik. Ezektől a kihívásoktól, feladatköröktől féltem, de szerencsére jók voltak a visszajelzések. Ha már egy ember azt mondja, te voltál a legjobb – és volt, aki ezt mondta –, már megérte.

Igazából azok közül választok, amiket én is hallgatok, vagy „catchy” dalok – akár egy Justin Biebert is eljátszom. Aminek van foganatja: például aktuális. És épp ezért kellene sokat készülnöm a feldolgozások terén is, mert le vagyok maradva a számokat illetően, most is féléves zenék jutnak eszembe, például az Uptown Funk.

Manapság egyre többen készítenek akusztikus verziókat, egyre nagyobb a konkurencia.

Szerintem eddig is volt „konkurencia”, sok marha jó énekes, gitáros, egyszemélyes zenész van. Amikor elkezdtem ezt az egészet csinálni, nagyjából ismertük is egymást a fellépőkkel. Ha valaki valamelyik helyről fellépőt kért, egymást ajánlottuk. Ebből az időszakból ismerem Petruskát, Lócit vagy Hangácsi Mártont, akivel rengeteget zenéltem együtt. Most pedig már a rádiók játsszák őket – ez fantasztikus dolog. Azért igyekszem a maiakat is így nyomon követni.

Anno a Paulusban ismerted meg Wolfie-t (Punnany Massif), és most is számos olyan nevet mondtál, akik ismertté váltak Magyarországon. Ennyire fontos, hogy jókor legyél jó helyen?

Csak ezen múlik. A koncert után ott maradni, a közönséggel találkozni, nem tudhatja az ember, ki lesz ott az adott helyen: lemezkiadó, üzletvezető, bárki.

Mik voltak akkor, és most mik a pécsi törzshelyeid?

A Paulus volt az elsődleges, mert közel laktam hozzá. Varázskert, Labor Médiaműhely, Nappali, Szoba, Sufni, Blöff – ezeket mind végigjártam. Igazából kettő olyan videoklip lesz az életemben, amit, ha húsz év múlva megnézek, az megérint majd. Az egyik a Punnany Massiftól az Aktuál X, illetve a Majd című legújabb klipünk. Olyan régi felvételek vannak benne, amiket öröm nézni.

A helyi és a tévés tehetségkutatók két teljesen más világ. A tévések világa és körítése, médiafelhajtása távol áll tőlem. Valakinek jól jön, de nincsen körülötte egy Pécs város. Lehet, hogy jól megéli, jól tud kijönni belőle, engem ezek kevésbé érdekelnek. Hívtak, hogy menjek, de nem akartam elcserélni ezt a „lépésről lépésre” dolgot. Ha érzem az affinitást a környezetemben, és tudom, hogy egyedül is meg tudom csinálni, végigjárni az egész létrát, akkor talán hosszabb távú lesz a végkimenetel, nagyobb érvényességet tudok szerezni a szakmámban.

Izgulsz még egy-egy fellépés előtt?

Mielőtt felmegyek a színpadra, mielőtt megteszem az utolsó két lépcsőfokot, magánember vagyok, izgulok, de ha felmegyek, átlényegülök, ott vagyok, a számnak és a produkciónak élek. A koncert után megint szusszanok, kibeszélem, mi sikerült jól, mit csesztem el.

Izgalom mindig van, ez nem veszik el, akármilyen nagy a színpad. Alapvetően nem vagyok izgulós típus. Vannak jobb és rosszabb koncertek, ez így van rendben. Addig jó, amíg a közönség nem veszi észre, hogy a sokadik nap után a fellépés előtt tíz másodperccel azt mondogatom, „nem akarok kimenni, nem akarok kimenni”. De felmegyek, és vége: olyan arcok és energia vesz körül, hogy megszűnik minden. Olyan energiákat kapunk, hogy volt, amikor bár 14 napon keresztül turnéztunk, de a legutolsó napon volt a legjobb koncertünk. Sok minden nem rajtam, hanem a közönségen múlik. Bennem megvan az, hogy a legjobb tudjak lenni a színpadon, ha olyanok a körülmények. Igyekszem a maximumot nyújtani.

Írta: Szanyi- Nagyi Judit