Hangvilla

Zabáld a zenét!

2018. aug 02.

PARTI-TÚRA FESZTIVÁL

írta: Mandarin.
PARTI-TÚRA FESZTIVÁL

Szolnoki Szimfonikus Nyár 2018.

A szolnoki szimfonikusok ismét egy grandiózus programmal intenek búcsút a nyárnak. A már hagyománnyá vált Parti-Túra Fesztivál ez évben is – remélhetőleg – sokakat vonz a Tisza-parti városba. Minden esély megvan erre, hiszen a fesztivállátogatók az idén is rendkívül színes palettáról válogathatnak az operett műfajától, a Neoton Famíliával való közös koncerttől kezdve a Ludas Matyi gyermekelőadásáig. A programsorozat augusztus 4-én indul Szolnokon.   

szimfonikusok.jpg

A fesztivál augusztus 4-én indul a szolnoki Hild téren a Szimfonikus Parádé című hangversennyel, mely egy barátság-gála is lesz egyben, ugyanis a japán Yuza és Szolnok testvérvárosi kapcsolata az idén 35 éves, így az évforduló tiszteletére is szerveződik ez a koncert a ...

Tovább Szólj hozzá

szolnokiszimfonikusok

2018. jún 12.

Klasszikusok a MOMban!

írta: Mandarin.
Klasszikusok a MOMban!

Nyárváró komolyzenei koncert a Szolnoki Szimfonikusokkal

Ahány nép annyi étel, szokás és zenei kultúra. Ezt a sokszínűséget képviseli a zene területén a SZOLNOK MASTERCLASS.  A Szolnoki Szimfonikusok nevével jelzett nemzetközileg is elismert karmesterkurzus hallgatói – kínai, török, olasz, francia, svájci tehetségek – június 25-én 19 órakor a MOMKultban mutatják be tudásukat, virtuozitásukat a nagyérdeműnek, közkedvelt Beethoven, Mendelssohn és Kodály művekkel a repertoáron. A zenekar elkötelezett híve a zenei edukációnak, a komolyzene népszerűsítésének, ezért a koncert ingyenesen látogatható, ahova minden zeneiskolást, zeneszeretőt nyitott kapukkal várnak.

dsc_0269.JPG

Ismét nemzetközi bravúrra készülnek a Szolnoki Szimfonikusok. A zenekart működtető Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit ...

Tovább Szólj hozzá

koncert mom szolnok klasszikuszene karmesterek momkult zabáldazenét szolnokiszimfonikusok

2018. feb 28.

Tűnj el tél, mi már éledezünk!

írta: Mandarin.
Tűnj el tél, mi már éledezünk!

Az utóbbi pár hónapban pihenőre ítéltük magunkat és bár az időjárás nem ezt mutatja, de mi már érezni véljük a tavaszt és éledezünk is ennek illően. Így ma reggel (kávéivás nélkül!) pattantam fel a villamosra, haladtam át a Petőfi hídon és figyeltem azt a srácot, aki mellettem állt, merthogy baromi jó volt a sálja. Leszállás után rohant, és ahogy én magam is haladtam előre, láttam, hogy ő is az A38 felé tart. A Hangfoglaló Backstage fórumán jártam február 28-án.

28580600_10208513606756161_1220994105_o.png

Hajóba be, gyors regisztráció és máris a pultnál álltam, ahová a kávé illata húzta az orrom. Fura lett volna, ha nem futok bele egy ismerős arcba sem, és messze nem azért, mert a fél világot ismerem, hanem azért, mert „túl kicsi” a szféra ahhoz, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

a38 hajó hangfoglaló hangfoglaló backstage backstagefórum ivanandtheparasol

2017. okt 01.

Y faktor

írta: Mandarin.
Y faktor

Igen, igen, még csak véletlenül sem X, nem gépeltük el! És bár csak egy betű változott, higgyétek el, ez sokkal nagyobb karakterbeli különbség, mint elsőre látszik.

30y megvan? Zárójelben jegyezném meg, hogy október végén óriási projekt tel készül a banda! Tehát a 30y és a Made in Pécs álmodott egyet és létrehozott egy tehetségkutatót. De nem ám a tv-s műsorokban látott, óriási teremben, szanaszéjjel világított színpad előtt, hatalmas asztalnál ülő, agyonsminkelt zsűritagokkal és megírt szövegeikkel telit, hanem valami egyszerűen csak igazit. Kitalálták, hogy helyi zenekaroknak írnak ki versenyt, melynek során egy, a szervezők által válogatott 10-es dallistából kell a jelentkezőknek egyet át/feldolgozniuk.

21427225_1554571171270901_7747675520730730722_o.jpg

A dalok ...

Tovább Szólj hozzá

30y Pavlov kaktus ivyz madeinpécs Deindolls TheAllredies DiizPécsörz EstCafe Yfaktor TheTablespoon

2017. sze 30.

Hétvégéd milyen? IPSZIS!

írta: Mandarin.
Hétvégéd milyen? IPSZIS!

Október 21-22-én egy teljes hétvégét lehet eltölteni a 30y-al! Nem csalás, nem ámítás, a Zsolnay Negyedben élvezhetjük a srácok művészetét két napig. Szerintem mindenki tudja, kik is ők, de az eddig csukott füllel élők kedvéért itt egy rövid áttekintés:

  • 2000-ben alakultak
  • rock zenét játszanak
  • 9 nagylemezük van
  • nevüket egy buszról kapták
  • és tök jó arcok a tagok

img_8473.jpg

Így vélekedik magukról Beck Zoli, a banda frontembere:

„A 30Y egy zenekar. Négyen testvérek. Ikrek. Négy tojás. Olyanok, hogy meg sem tudod különböztetni őket. Néha ők maguk is összekeverik a másikat saját magukkal. Nem is a dalaik miatt ismerik őket, hanem azért, mert ilyen, hogy négyes ikrek alapítanak zenekart, na, ilyen még nem volt. Télire ...

Tovább Szólj hozzá

30y A38 ZsolnayNegyed

2017. sze 10.

Top 3 zeneparódia

írta: Hári Viktória
Top 3 zeneparódia

Néha nincs is jobb a kedvenc zenénknél, csak a kedvenc zenénk paródiája. Íme 3 példa arra, amikor a fülbemászó dallamok még jobb kezekbe kerülnek.

untitled_design.png

 

3. GörbeTükör-Szálfa

Jó jó, tudom, ez nem is paródia, csupán a legnépszerűbb külföldi számok tükörfordítása. De valljuk be, Ke$ha Szálfájánál vagy Katy Perry Sötét lovánál néha nincs viccesebb.

2. Irigy Hónaljmirigy - Darabokra törted a szívemet

A már 27 éve működő Irigy Hónaljmirigy utánozhatatlan stílusával darabokra törte a szívünket (haha).

1. Pamkutya- Despacito paródia

A nyár utált/kedvenc slágerét az utánozhatatlan Pamkutya duó se hagyhatta szó nélkül, így kerülve nálunk az első helyre.

 

Tovább Szólj hozzá

paródia görbetükör irigyhónaljmirigy pamkutya

2017. sze 01.

Komolymix a la Mozart in the Jungle

írta: Hári Viktória
Komolymix a la Mozart in the Jungle

A Mozart in the Jungle egy 2014-ben indult sorozat, ami nem meglepő módon a zenéről szól. A klasszikus zenéről. IS. Egy őrülten bohókás karmester és egy oboista lány története keresztezi egymást az eddigi 3 évadon keresztül.

mv5bmzmzmja0njuxmf5bml5banbnxkftztgwoda3nju1mdi_v1_uy1200_cr80_0_630_1200_al.jpg

Hogy mikre számíthatsz a sorozatban? Szerethető karakterekre, akik koncertet adnak egy sikátorban, láthatatlan hangszereken játszanak, zeneművet komponálnak. Közben őrületes partikon vesznek részt, lázadnak, elbuknak, újra próbálkoznak, veszekednek, családdá válnak. Feladnak mindent a zenéért, mert a zene „rezgések sorozata, ami megtölti a teret. Összekötjük az érzelmeinkkel, és mindazzal, amit szeretünk, vagy nem. Ekkor válik a zene valamivé… A zene jelent mindent.” A zene, a kapocs, ami mindenkit ...

Tovább Szólj hozzá

sorozat klasszikus zene komoly zene sorozatzene zenei lista

2017. sze 01.

Nyit a bánya! Menni ér!

írta: Mandarin.
Nyit a bánya! Menni ér!

Új tanév, új leégési csíkok a bőrünkön és persze új, végeláthatatlan kurzusarzenál. Miután megsirattuk a strandon hesszelés és a délig alvás időszakát, bepakoltuk újonnan vásárolt tanszereinket az iskolatáskánkba (egy másik dimenzióban maximum) és az első őszi esőre várunk még ne temessük az életünket. A szeptember egy nem csak a padban szenvedést hozza magával, hanem a helyi klubok nyitását is. Tessék felvésni a naptárba a szeptember 4-et, hiszen, ha hétfő, akkor Szenes!

21167727_10207498723144705_6440541691209054571_o.jpg

Pécsi létem első buliját a Szenesben élhettem át. Akkor még nemrég, gimit elhagyott kiscsajként meghökkentő élmény volt a disco-k, fehér dorkós srácok és köldökig kivágott felsős lányok világa után a bányába csöppenni. És ha első blikkre ...

Tovább Szólj hozzá

szenes ivyz Generation Impasse

2017. aug 20.

„Rák ment a hajamba, delfin ment a szemembe!”

írta: Mandarin.
„Rák ment a hajamba, delfin ment a szemembe!”

Ezzel a mondattal találkoztam először egy Ricsárdgír koncerten, még pár évvel ezelőtt a Fishing on Orfűn. Délután volt, tűzött a nap, mi meg az orfűi tó partján hesszeltünk, pont a vízi színpaddal szemben. Teljes volt az idill és első blikkre indokolatlan a talpalávaló.

A „hol is kezdjemet’’ tehát én, a szokásos tanácshoz híven, a legelején kezdem. A fent említett sor első emlékem a Ricsárdgír zenekarról. A következő fél órában könnyesre röhögtük magunkat a havercsajommal és rohantunk a többihez, hogy elújságoljuk: megtaláltuk ’A’ zenekart. Óriási szerencsénkre pár órával később már a fesztivál területén játszottak a srácok, így egy délután alatt két frenetikus koncerten hagyhattuk el az életünket. ...

Tovább Szólj hozzá

kád ricsárdgír balkonytv

2017. aug 11.

Hey, what’s up?

írta: Mandarin.
Hey, what’s up?

hiphop.jpg

Az a helyzi, hogy ma van a hip-hop megszületésének 44. évfordulója. A Google ismét baromi jó arc volt és nem felejtette el ezt sem. Kattanj rá az oldalra, és legyél ma te a Dj! Megtudhatod, hogy alakult ki a műfaj, csomó hasznos infót kapsz a lemezek pörgetéséről, tudsz albumokat választani, szkreccselhetsz, meg miegymás. Készülj, jó pár órát simán elvehet az életedből!

Itt kattanj rá!

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása