2018. feb 28.

Tűnj el tél, mi már éledezünk!

írta: Mandarin.
Tűnj el tél, mi már éledezünk!

Az utóbbi pár hónapban pihenőre ítéltük magunkat és bár az időjárás nem ezt mutatja, de mi már érezni véljük a tavaszt és éledezünk is ennek illően. Így ma reggel (kávéivás nélkül!) pattantam fel a villamosra, haladtam át a Petőfi hídon és figyeltem azt a srácot, aki mellettem állt, merthogy baromi jó volt a sálja. Leszállás után rohant, és ahogy én magam is haladtam előre, láttam, hogy ő is az A38 felé tart. A Hangfoglaló Backstage fórumán jártam február 28-án.

28580600_10208513606756161_1220994105_o.png

Hajóba be, gyors regisztráció és máris a pultnál álltam, ahová a kávé illata húzta az orrom. Fura lett volna, ha nem futok bele egy ismerős arcba sem, és messze nem azért, mert a fél világot ismerem, hanem azért, mert „túl kicsi” a szféra ahhoz, hogy teljesen ismeretlen emberekkel lehessünk körülvéve. És ahogy a már említett presszó felmelegítette a lelkem és a fogaskereket is elindította, szóba is elegyedtem egy sráccal. Miután leültem melléjük felismertem a már villamoson látott überkúl sálat. Kiderült, hogy a fiú nem más, mint Hárs Barna, a Meg egy cukorka énekese. Így hát kis türelem és cikk róluk itt a ’Villán, csekkoljátok majd!

A Backstage fórum ezúttal A koncertbevételeken túl cím alatt sorakoztatott fel jó pár előadót, a  programot három részre bontották. Míg az első etap a jogi szabályzatokra, rendszerekre épült, addig a délután folyamán a kerekasztal beszélgetések és sztorizások kaptak teret.

Dr. Tóth Péter Benjamin az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatója a zenekarok, szerzők, előadók jogdíjairól, online bevételeiről beszélt és mutatta meg a szervezetet. Ehhez kapcsolódott Dr. Békés Gergely az EJI - Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület jogtanácsosa is. Hihetetlen volt látni/megismerni, mik azok az összegek, százalékos arányokat, melyet maguk az alkotó művészek kapnak készhez és mik azok az arányok, melyek a kiadók, megosztó felületek zsebébe vándorolnak. Nyilván felülete válogatja, de egyáltalán nem számottevő egy esetben sem.

„Úgy gondoljuk, hogy a rock zenének mindig lesz közönsége”- állapították meg Ivánék a délutáni kerekasztalbeszélgetésen, ahol a téma az Ivan & The Parasol külföldi jelenléte volt, a kijutás, ezen élményekről, mindezek hozadékáról meséltek az együttes tagok. Bár többször jártak már, turnéztak külföldön, elmondásuk szerint a tudás mellett jó adag szerencse és egy külföldön élő, lelkes, lekiismeretes élő kontakt a kulcs.  Következő lemezük már elkészült, kiadni azonban még nem szeretnék. Kivárnak. A külföldi séma, stratégia alapján promotálják, tehát türelmesen várakoznunk kell és nyáron fesztiválokra vagy egy-egy budapesti koncertre ellátogatni, mert egyéb megjelenésük még jó pár hónapig nem lesz. Ha ezen beszélgetés miatt a helyszínen valaki mély letargiába is esett volna, Ivánék biztosan „kimentették” onnan, a turné és koncert sztoriaikkal. Megemlékeztek Balla Máté ( gitár) óriási, színpadi hátasától, mikor Vitáris Iván ( ének) az esést követően, a koncert közepén készített mini interjút zenésztársával a történtekről. De előkerült olyan sztori is, mikor Iván a klub belmagassága miatt görnyedve nyomta le a koncertet vagy épp „csak” beázott a színpad.

Ezen sztorik után pedig már suhantunk is tovább, első körben egy kis energiáért pogi és újabb kávé formájában, másod sorban pedig a záró etap képében. Bodrogi András digitális zenei szakértő és Soltész Péter a Punnany Maffiv menedzsere beszélt nekünk az digitális felületekből származó bevételekről (Deezer, Youtube, Facebook, Spotify, iTunes). Az utóbbi pár évben hatalmasat fordult a webjelenlét, a közösségi oldalak szinte teljes mértékben magukhoz vették az irányítást. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezen bevételek számottevőek a zenekarok életében. „Egy Punnany Massif méretű előadó esetében az egész éves bevétel 10% a digitális platformról érkező bevétel, ezek nagy része Youtube-ról érkezik. „- osztotta meg Soltész Péter. A tendencia az, hogy a digitális platformokon mért adatok alapján a zenekarok abba a városba mennek koncertezni, ahol a legtöbben hallgatják őket. „Itthon nem az a legfontosabb, hogy melyik városban hallgatnak, hanem , hogy melyik városban van akkora színpad, ahova felférünk”- mondta nevetve, de némi irónia is kihallatszott hangjából.

via GIPHY

Online platformokra helyeződött a hangsúly, felgyorsultak az események. „Egyszer fél évvel előre megkaptam a Depeche Mode lemezét, hogy kitaláljam, milyen Pr-t építsek fel a lemezmegjelenés mögé”- emlékezik vissza Bodrogi András. A fél éve helyett most már maximum 5-6 hét áll rendelkezésére a marketingeseknek arra, hogy valami ütőset rakjanak össze. Az Ivan & The Parazol taktikát váltott, kíváncsian várjuk mi lesz az eredmény!

Mi pedig támogassuk a zenekarokat! Hallgassatok Ti is tudatosan zenét!

 

Szólj hozzá

a38 hajó hangfoglaló hangfoglaló backstage backstagefórum ivanandtheparasol