2018. jún 12.

Klasszikusok a MOMban!

írta: Mandarin.
Klasszikusok a MOMban!

Nyárváró komolyzenei koncert a Szolnoki Szimfonikusokkal

Ahány nép annyi étel, szokás és zenei kultúra. Ezt a sokszínűséget képviseli a zene területén a SZOLNOK MASTERCLASS.  A Szolnoki Szimfonikusok nevével jelzett nemzetközileg is elismert karmesterkurzus hallgatói – kínai, török, olasz, francia, svájci tehetségek – június 25-én 19 órakor a MOMKultban mutatják be tudásukat, virtuozitásukat a nagyérdeműnek, közkedvelt Beethoven, Mendelssohn és Kodály művekkel a repertoáron. A zenekar elkötelezett híve a zenei edukációnak, a komolyzene népszerűsítésének, ezért a koncert ingyenesen látogatható, ahova minden zeneiskolást, zeneszeretőt nyitott kapukkal várnak.

dsc_0269.JPG

Ismét nemzetközi bravúrra készülnek a Szolnoki Szimfonikusok. A zenekart működtető Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. 2018. június 20-25. között Nemzetközi Karmester Mesterkurzus szervez az alföldi kisvárosban, Martfűn. A mesterkurzus egy olyan nemzetközi színvonalú kulturális projekt, ahol a résztvevők akadémiai szintű képzésben részesülnek. Az oktatás színvonalának biztosítéka Alpaslan Ertüngealp karmester, aki az elmúlt évi Masterclass karmester tagozatának volt szakmai vezetője, valamint zsűritagja a 2017-ben megrendezett Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenynek. A zárókoncertre a MOM Kultban kerül sor, ahol a világ számos pontjáról – Kína, Franciaország, Svájc, Olaszország, Törökország – érkeznek karmesterek, hogy felvillantsák tudásukat. A koncert ingyenes, minden zeneszeretőt szeretettel várnak.

 A Masterclass bázisát a Szolnoki Szimfonikus Zenekar alkotja. Az ötnapos kurzus, és az azt követő koncert kiemelkedő lehetőség az ide utazó hazai és külföldi fiataloknak, akik karmesteri tanulmányokat folytatnak vagy éppen pályájuk elején tartanak. A stúdium különlegessége a helyszín, ahol a művészek a természetben, a nagyváros zajától messze el tudnak mélyedni a művészeti munkában, s ezáltal meg tudják találni a belső harmóniát.

dsc_0225.JPG

A mesterkurzust záró gálakoncertnek 2018. június 25-én 19 órakor a budapesti MOM Kulturális Központ ad helyet, mely koncerten a Masterclass kiemelkedő résztvevői vezénylik az Szolnoki Szimfonikusokat. Az est folyamán a zenetörténet legkiválóbb komponistáinak remekművei csendülnek fel a kurzus hallgatóinak vezényletével.

Repertoár:

Beethoven: V. (c-moll) szimfónia – 1. tétel

Beethoven: VII (A-dúr) szimfónia – 1. tétel

Mendelssohn: IV. (A-dúr) „Olasz” szimfónia – 1. tétel

Brahms: II. (D-dúr) szimfónia – 1. tétel

Sztravinszkij: Tűzmadár

Kodály Zoltán: Galántai táncok

www.momkult.hu

www.szolnokiszimfonikusok.hu  

Szólj hozzá

koncert mom szolnok klasszikuszene karmesterek momkult zabáldazenét szolnokiszimfonikusok